A turné előzményei első rész
Ott tartottunk, hogy az András az Öcsi és a Laca kaptak egy meghívót egy Párizsi kiállításra és ha van zenekarotok akkor azt is hozzátok, így volt. (Érdekes volt látni a meghívót nyomtatott formában, a borítékra így került fel Pomáz neve: Poma’s). Egy ilyen zenekarnak nem volt egyszerű csak úgy egy szerződéssel a kezében kiutazni nyugatra. Akkor ez egy fogalom volt az embereknek öt évenként adtak útlevelet és ötven dollárt lehetett magukkal vinni az utazásra. Az egész világ ezen röhögött, a Kádárék kőbaltával a zsebükben vicsorogtak hozzá. (A hatalomnak ma is van kőbaltája de az már digitális)
Sokat kellett próbálni a koncertre, sokat kellett foglalkozni a műtárgyakkal a kiállításhoz. Útlevelet kellett kérvényezni. Turista útlevelet nem adtak csoportos művészeti tevékenységet végzőknek, tehát un. Szolgálati útlevelet kellett kérni, de kitől?
A megoldást az ínterkoncert jelentette. Az interkoncert a fekete szocializmusban a különféle művészek külföldi utazásait szervezte, úgy a komolyzene részére és például a kígyóbűvölők részre is. Az interkoncertben azt mondták nekünk, hogy nem tudnak útlevelet adni mert nincs ORI vizsgánk, tehát ők amatőrökkel nem foglalkoznak.
ORI = országos Rendező Iroda. -Akkoriban ez a szervezet aminek mellesleg kiterjedt és jól fejlett besúgó hálózatot működtetett- adhatott ki un. működési engedélyt! Ilyen engedély birtokában lehetett koncertezni (volt belőle szürke és piros kis könyv).
gyakorlatilag egy zenekarnak vagy előadónak egy vizsgabizottság előtt kellett előadni a verset mond és lantot penget, vagy lantot penget és verset mond című mutatványt. Az ORI vizsgákról legendák keringenek!
Lementünk az ORI igazgatóságához (egy épületben voltak) és elpanaszoltuk a problémát, miszerint van a zenekarnak két nagylemeze és egy hivatalos szerződése, tehát nem lehetünk amatőrök, szeretnénk valahogy megoldani a helyzetet.
Az ORI óriása (bocsánat, de nem emlékszem a nevére) lelkesen javasolta, hogy kapjunk ideiglenes vizsgát! Az ilyesmi akkoriban szokás volt, hogy a hivatal saját magának súgott, de ehhez be kellett mozdítani. Adategyeztetés és cirkuszolás után kaptunk ideiglenes ori vizsgát. Még a sofőr is kapott mert ugye ő is velünk volt. Kérdezték tőle mit írjanak a tevékenységi köréhez? Javasoltuk, hogy legyen énekes!
A helyzetünk jól állt ezen a ponton. Volt ideiglenes ORI vizsgánk, volt egy csodálatos Mercedes Benz kisbuszunk sofőrrel (ORI vizsgával)! Nem volt kiutazási engedélyünk! A kiutazási engedély, az interkoncert szervezésével és a pártbizottság jóváhagyásával vált teljessé, illetve a zenekar további élete csak így tudott szárba szökkenni! Kezdtünk idegeskedni mert amibe a kommunista párt beletenyerel, abból sokszor nem lett semmi. Volt még egy elintézni valónk. Szerettünk volna egy igazi turné filmet forgatni erről az egészről, mert úgy gondoltuk, hogy egy ilyen alkalom csak egyszer lehet az életben. Ha jól emlékszem a Balázs Béla stúdióhoz tartozott egy nagyon tehetséges operatőr, a neve Mihók Barna, szerettünk volna vele forgatni, de nem jött össze.
Az Andrást behívatták a budapesti pártbizottság valamilyen ifjúsági tagozatának az akárkiéhez. A fehér házban fogadták őt. (Fehér háznak csúfolják a Margit-híd pesti hídfőjénél álló valóban fehér épületet. Régen ott “dolgozott” a Kádár az apparátussal). A fehér ház ma az országgyűlés irodaháza és a pártok irodái vannak ott.

A fehér ház a félelem háza -Kontroll Csoport-
Az András azt mesélte, hogy ott mindenki mindenkivel tegeződik, mindenki mindenkit figyel. Az ajtókon nincsenek számok és feliratok. A portáról egy arc felkísérte őt a kulturális helység kalapácsfejű nagyurához (nem emlékszem a nevére). A kalapácsfejű nagyúr szobája lenyűgöző volt. A padlótól a plafonig csak polcok voltak, a polcokon minden, de szó szerint minden kiadott és nem kiadott felvétel, demó, kislemez, nagylemez ott volt! Az íróasztalnál ülő kalapácsfejő cenzor mosolyogva demonstrálta, hogy mindenkiről mindent tudnak! Minden, de hangsúlyozottan a kiadatlan kalóz kazetták is katalogizálva voltak. Egy rövid beszélgetés után a kalapácsfejű nagyúr azzal búcsúztatta el az Andrást, hogy nyugodtan készüljenek fel az utazásra, de az indulás reggelén legyünk éberek mert egy motoros futár egy kiutazási engedéllyel fog csengetni. Ha a futár nem jön akkor nem utazhatunk.
Párizsba készülve cirka nyolcszáz kilométer a távolság, korán kell indulni, hogy ne késsük le a koncertet!
A teljes zenekar együtt várta Pomázon a hajnalt és persze a motoros futárt!
A reggeli álmos csendet egy minisztériumi motoros futár BMW-je törte meg, elhozta a dokumentumot miszerint a zenekar kiutazását a kulturális minisztérium engedélyezi.
Ezt a papírt fel kellett mutatni Hegyeshalomnál az útlevél ellenőrzésnél. Emberi közelbe került, hogy a zenekar megtermékenyítse a csodálatos nyugatot! Első körben lenyűgöztük Párizst, Amszterdamot és Bécset.