A turné előzményei második rész
A zenekari dolgok mint a próbák, az ügyintézés, a szállítás közben nagyon fontos volt, hogy én is alkalmas legyek az utazásra. Akkoriban aki nem volt katona az nem biztos, hogy kapott útlevelet, mert azt mondták neki, majd ha leszerel a katonaságtól, akkor elutazhat…
Ez egy súlyos dilemma lett akkoriban, mert két megoldásos lehet a kimenet. Az egyik, hogy bevisznek katonának és két évig rohadok valami szar helyen, vagy nem visznek be, és elutazhatok a zenekarral nyugatra.
A látogató
Nem voltam katona de nem is hívtak időben, az oka sokáig rejtélyes volt, ma már értem. Voltak papírjaim amik felmentettek a katonai szolgálat alól, de ez még nem dőlt el biztosan. A zenekari készülődés közepette kaptam egy behívót sorozásra, tehát egyszerű volt a képlet, ha valamelyiket ki lehet vonni a forgalomból, akkor majd nem mennek sehová. (Így gondolkodott a hatalom). Az életkorom kapóra jött nekik , akkor voltam huszonnyolc éves, ez a behívhatóság felső életkori határa!
Megkaptam a MN-től, -Magyar Néphadsereg- a behívót a sorozásra. Otthon ültem, csengettek, az ajtóban egy “jól öltözött” zakós kék inges nyakkendős sima frizurás arc. Igazolványt mutatott amin pecsétes felirat állt. Katonai elhárítás felirattal. Leizzadtam.
Az asztalon hever a behívó, emberem az akkori barátnőmről kérdez, tudom, hogy kamu az egész. meglátja a behívót, ajánlkozik, hogy megtudja nekem, hová visznek katonának. A pulzusom az eget verdesi. névjegyet hagy ott, majd hívjam fel, megtudja hová visznek katonának. Elmegy. Zsibbadt fejjel a fotelben ültem estig. A sorozás után felhívtam és azt mondta ne ijedjek meg, Lentibe fognak vinni. -Lenti egy büntetőszázad állomása.-
Nem vagyok ijedős gyerek.
A sorozás
Zuglóban a nyolcszáz fős Danuvia művelődési házban -akor ez volt a neve- tartották a honvédségi sorozásokat. Rengeteg fiatal ember össze, vissza lődörög mint az iskolákban. Bementem cigarettázni a férfi vécébe, ott óriási füst fogadott, alig volt egy talpalatnyi hely, rágyújtani. egy kiscsávó kiszúrta, hogy idősebb vagyok nála, így szólt hozzám.
Azta! de öreg vagy! Most vonulsz be katonának? -Gyorsan hozzátette- “az ilyen öregekkel tudod mit csinálnak?
A szavába vágtam, “-Nem”!
Felmosatják veled a folyosót fogkefével! Mit szólsz hozzá? -A cigarettázó sokaság felnevetett-
Válaszoltam neki. “-A fogkefét ledugom a torkán, őt meg ledobom az emeletről, így jó lesz!”-
Síri csend következett, a cigaretta csikket ledobtam a büdös padlóra és kimentem a vécéből.
Hideg februári napon történt, aztán behívtak a sorozóbizottság elé, meztelenül ötünket. Aki végzett kimehetett. Utoljára maradtam mert a bizottság orvos szekciójának a kezébe tettem egy pár lezárt borítékot. -zárójelentések, pszichiáteri vélemények voltak a borítékokban.- Az orvosok lázasan kutattak a felülvizsgálati naplókban a diagnózisok között, közben idegesítően kezdett hideg lenni a szobában mert az ablak nyitva volt félig. Amikor meguntam a fázást, közelebb hajoltam az egyikhez és közöltem vele, elég hideg van unom ezt a várakozást mi legyen most?
egy szemüveges doktor eltorzult arccal rám förmedt, hogy nem leszek katona és takarodjak ki innen, kint várjak! Valamit még utánam szólt de arra már nem emlékszem, annyira untam ezt az ember alatti környezetet, hogy az leírhatatlan!
Várakozás
Felöltöztem, kiültem a nyolcszáz szék egykére a sor első szákét választva. Eltelt legalább két óra amikor meguntam a várakozást és megszólítottam egy hivatásos beszélő növényt. Kihajoltam a sorból és úgy ülve leszólítottam a növényt.
-Figyusz, ne haragudj, hogy feltartalak, állítólag nem leszek katona de unom az ittlétet most mire kall várnom-? A beszélő növény elsápadt majd elvörösödött mert először is ülve beszélek hozzá, a megszólításom egyszerűen tűrhetetlen, nem ismertem fel az ő rangjelzését, és egyáltalán mi a nevem? Bemutatkoztam neki, de nem értette olyan ideges volt, ezért elmondtam neki a nevemet még egyszer, Kreutz László. Otthagyott, elmenetében azt mondta ez is, várjak. Közben kitaláltam, hogy aki nem lesz katona annak is adnak katonakönyvet, legfeljebb beleírják, hogy az ember nyomorék vagy más súlyos dolog okán alkalmatlan.
Észrevettem, hogy csak egy pár ember maradt a nyolcszázból, de ezek a fiúkon látszott a szerencsétlen alkalmatlanság. Az egyik vak volt, kettőt láttam tolókocsiban ültek… szomorú volt ez mert nem értettem miért nem derült ki a beszélő növények réséről ezeknek a fiúknak az állapota? Miért kell rossz egészségügyi állapotban órákig várakozni valamire ami egyértelmű?
Egyszer aztán megjelent a beszélő növény és kiosztotta a katonakönyveket Először a vak fiú kapta meg aztán sorban a többiek. Hozzám utolsónak érkezett a növény és gúnyosan közölte velem, most elmehetek, de el kell mennem ezzel és egy fényképpel a kiegre -kiegészítő parancsnokság- azt ott beragasztják és akkor lesz ez érvényes .
Megköszöntem ennek a beszélő növénynek a szívességét aztán leszaladtam a lépcsőn és boldogan beültem a Skoda 100-as autómba majd hazahúztam vele mert már éhes voltam.
Kieg
A régebbi busz bérletemhez készült egyik fényképpel bementem a kiegre! Ott egy ablaknál beadtam a katonakönyvet és mellé a fényképet. Amikor a másik beszélő növény ezt meglátta, súlyosan üvöltözött, hogy mit képzelek én, hogy merek ide szakállas fényképet hozni?! Hiába védekeztem azzal, hogy ez elég új, nem értette és elzavart.
Sikerült
Már jóval túl a rendszerváltáson, már nem ott laktam ahol régen.
Kék lámpás katonai dzsip fékezett a házunk előtt. Két katona kiszáll belőle, feljöttek az emeletre, becsöngettek. Édesanyám szegény ajtót nyitott és majdnem elájult. A gyerekek engem kerestek. Anyám mondta már régen nem lakom ott. Nem baj itt hagyják a katonai behívót, majd tisztelegve távoztak.
A házban ahol felnőttem és mindenki ismert engem kisebb pánik tört ki, mi történhetett ha ilyen embereket mint én is behívnak katonának? Talán ledobták az atombombát?
katonai szolgálatra alkalmatlan voltam. Hálás lettem a sorsnak ez egy ajándék. A kutazáshoz már csak egy dolog kellett. Munkahely, olyan amelyik támogatja az útlevél kérelmemet.
-Ilyen volt a szocializmus-
Volt egy barátom takarító kisiparosként tengődött, bejelentett magához, így a KIOSZ-ba kellett aláíratni az útlevél kérelmet. -KIOSZ. Kisiparosok országos Szövetsége- A KIOSZ-ba értem március nyolcadikán. Szerencsém volt mert éppen nőnapot ünnepeltek, és minden hivatalnok kicsit piás volt. Aláírták, közben rossz néven vették, hogy nem iszok velük ezen a remek napon.
Tizenhat év múlva
Anyám telefonált, azt hittem viccel, nem akartam elhinni a történetet. A behívó a kiegre szólt. Elmentem nagyon mérges voltam. Ott egy újabb beszélő növény végre kinyögte magából, hogy tulajdonképpen minket azért hívtak ide, hogy kiírjanak a lajstromból!
Rám nézett, csak annyit kérdezett, miért nincs ebben a kis könyvecskében fénykép, mire én, azt mondtam. Sajnálom, de szakállas képet nem akartak beragasztani!
ezt a hülyeséget megismételték, de akkor már az utcán a kapuban elnézést kértek, tévedés történt. Azt mondtam nekik, legközelebb csak akkor jövök, ha személyesen maga Rejtő Jenő úr hív!
