A turné első állomása Párizs
Egy kék Mercedes kisbusszal utaztunk a végtelennek tűnő német autópályákon. A kisbusz oldalán a sárga katasztrófazene turné öntapadós változata informálta a gyanútlan bámészkodót.
A Magyar osztrák határon egészen más volt a helyzet mint mostanában (közben a történelem mindent megváltoztatott) A vámőrök feltartóztatták a járművet és mindent nálunk lévő tárgyat megvizsgáltak, azonosították a tulajdonossal, és természetesen nagyon megvárakoztatták a zenekart. Ezt nevezték akkoriban vámvizsgálatnak. Következett a határőrségi ellenőrzés, ott csak az útleveleket ellenőrizték és nagyjából ennyi volt az utazás magyarországi része. Ausztriába érve meglepően más helyzet fogadott minket. A határőrök udvariasan megnézték az útlevelünket, mosolyogtak és jó utat kívántak nekünk. A sofőr gázt adott és a megkönnyebbüléstől ittasan bekapcsoltuk az autó magnóját és egyszerűen boldognak éreztük magunkat!
Párizsban a Hotel Polonez-ben volt a szállásunk, amit délben el is foglaltunk, onnan egyenesen a La Villette-be hajtattunk, kezdődött a beállás.
A koncertre sokat készültünk. A szerződés szerint kötelesek voltunk a színpadon negyvenöt percet folyamatosan zenélni. Ezt szó szerint értelmeztük, tehát egy egyperces számot (Szimfonikus Dojo) negyvenötször megállás nélkül lenyomtuk.
Közben a Laca egy gázpalackon főzött a Kokó segédkezett neki, fantasztikus volt a hangulat. Az közönség transzba esett nagyon újszerű és meglepő volt ez a felfogás.
Nagy sikerünk lett!
A koncert előtt közös öltözőnk volt egy azt hiszem Holland zenekarral a nevűk: Me And The heat volt ha jól emlékszem. Csodáltuk őket. Az énekes (a pletykák szerint) elmebeteg volt a zenekarban pedig több az őt kezelő pszichiáter is zenélt. A színpadon a sámán törött üvegcserepekben fetrengett, és a zene zseniális volt. A buli végére az öltözőben kötözgették a sámánt.
Koncert után buli volt nem tudom hogy lett a napnak vége.
Másnap délelőtt kellett a La Villette-ből elhozni a cuccot, tehát valahogy oda keveredtünk amikor szóltak nekem, hogy egy nő integet a terem másik részéről. Egy igazi bombázó csaj integetett nekem, hogy menjek oda hozzá. A többiek elkezdtek lökdösni, menjek már, mire én kétségbeesve kinyögtem magamból, hogy nem tudok Franciául mi lesz így? ahogy közeledtem a nő felé már nem bántam a nyelvi nehézségeket.
Délután a Hotel Polonéz egyik szobájában ébredtünk egy frenetikus kaland után! A nőt Floransznak hívták, Belgiumbl érkezett, és gyönyörű volt! Azt éreztem soha nem akarok hazajönni…
Napokig nem tudtam az élményével betelni, mindenhol őt láttam, minden részemen éreztem a tapintását az orromban volt a parfümje, az ő melege fűtött még hosszú napokig és tovább…
Pakolni kellett és estére meghívtak egy pinceklubba koncertezni, ott volt egy csomó honfitársunk, a zene után beszélgettünk, tőlük tudtuk meg, hogy az előző napi koncerten a Magyar követségről egy rakás besúgó is végighallgatta a koncertet! -legalább lett egy jó koncert élményük- gondoltam.
Egy Francia rádióadó riportot készített az Andrással.
Este házibuli úgy emlékszem a zenekar kettévált, két helyen buliztunk. Én valahogy az italia avenue-n egy idegen ágyban egy idegen lánnyal ébredtem, a fehér zajos tévéből egyszer csak megszólalt ez a Sade szám.
Barna hosszú lábú olasz lány volt, édeskés parfümmel , reggelre szemfestéke elmaszatolódott és ez mégis jól állt neki! Alig tudtam otthagyni… gagyogtam neki németül aztán nehezen de megértettük, indulni kell. Nehéz búcsú volt csókokkal. Indulni kellett. A kis társaságban voltak Magyarok , akik szerencsémre segítettek a tájékozódásba, valahogy ismét összeállt a zenekar és elindultunk Amszterdamba. Párizs tényleg a szerelem városa!
Azon a reggelen ismertem meg ezt a Sade számot ami azóta nem megy ki a fülemből…
